Az 1951-ben alapított (akkori nevén Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat), majd 1991-ben privatizált Nógrádker Zrt. élén Dr. Institórisz Andrással, újból adott egy pofont a Nógrád megyei, illetve a salgótarjáni kiskereskedőknek.
A cég előszeretettel üzletel kínai és vietnami kereskedőkkel. Nem is olyan régen a Balassagyarmat belvárosában található Ipoly Áruházat adták el kínai kereskedőknek, akik roham léptekben tönkretették, és teszik ma is, a ruházati, cipő, táska-bőrdíszmű, vegyi áru-illatszer kiskereskedőket a térségben. Most Salgótarjánon a sor. A régen szebb napokat megélt tarjáni kereskedők (akik még megmaradtak) újabb veszedelemmel nézhetnek szembe. Istitórisz kiadta (vagy eladta?) Salgótarján belvárosában található Pécskő Áruházat kínai kereskedőknek, ahol a megyeszékhely legnagyobb kínai áruháza nyílik majd, olvasható hirdetésükben. Már így is van kettő óriási a belvárosban, ami tönkretett szinte minden ruházati kisboltot, minek még egy? Nézzük csak meg, mennyi üresen álló üzlet van ma a város központban, vagy az Alba Üzletházban. Ott ahol a kereskedőknek nem rég még versengeni kellett a helyekért, bérleti jogot fizetni a frekventált boltokért. Mára már ez eltűnt, a kisboltokkal együtt. Akik megmaradtak azok is csak vegetálnak.

Büszkék lehettek rá!
Egy valamit azonban nem vesz észre Istitórisz és bandája. A Pécskő Áruházat is a kínaiak tették tönkre! A ruházati és cipő osztály miattuk ment csődbe. Ezek után pedig bérbe adják vagy esetleg eladják azoknak, akiknek a csődöt köszönhetik. Így éveken belül teljesen tönkreteszik a kereskedelmet Salgótarjánban, és amikor már csak kínai üzlet marad, akkor jön az áremelés. Persze a behozott import áruikra vámot nem fizetnek, ahogyan adót sem, emellett számlájuk (nem fiktív!) semmiről nincsen.
Köszönjük, a Nógrád megyei kereskedők nevében! Szép volt Bandi!
Palócbetyár.com